Szent László történelemverseny - budapesti forduló (2010.05.12.)
Élménybeszámoló a Szent László történelemversenyről
2010.május 12.
Hetedik alkalommal jutott be iskolánk csapata a Szent László történelemverseny budapesti döntőjébe úgy, hogy a kerületi versenyt március végén megnyerte. A korábbi évek sikerei (5 első és 1 második helyezés) után egyértelmű volt, hogy idén is mindent meg kell tennünk a tőlünk telhető legjobb eredmény elérésére.
A képzeletbeli babérkoszorút, a csak ott és csak ennyi munka árán megszerezhető ajándéközönt Báthy Zsombor, Born Kitty és Manhercz Zoli kapták. Gratulálunk Nekik!
Én így emlékszem a 2010-es Szent Lászlóra:
Versenyfelhívás érkezése, téma: Hunyadiak-kora, ez egész jól hangzik… Megadott szakirodalom: nem vészes. Megpróbáljuk. Csapattagok kiválasztása: „-Ki szeretne…?” Zsombi és Kitty azonnal, harmadik csapattag is kéne, vacillálás, talán…, én nem, végül Zoli hajlandó. Na jó! Olvasás, jegyzetelés, megbeszélés, témák felosztása, tanulás, feladatlapok.
„- Nem mondtam, hogy könnyű lesz, de majd idővel belejöttök!”. Csináljuk, ülésezünk, kikérdezés: „- Ezt nem olvasgatni kell, hanem tanulni!!! Ajaj, így semmire sem megyünk!” Feladatlapok, képek, szókártyák, térképek. „Na, halaggyunk már!” Felkészítő szeánsz, összeveszés-kibékülés, óvoda, mint a dedóban… „- De hát Ti egy csapat vagytok!” Feladatok, képek, térképek, kicsit jobban megy. „- Végre látszik, hogy tanultátok, jól van!” Kerületi verseny: „- Nem is volt nehéz!” (Zsombi).
Új feladatok a döntőre: új mondák, corvina lap rajzolása, activity. Corvina-gyártás nyolcadikos segédlettel (Oláh Szilveszter és Farkas Ricsi), még szerencse, hogy ilyen tehetséges diákjaink vannak. Activity: közös kódrendszer, gyakorlás, ajjajj, ez lerajzolhatatlan, hát igen… Szeánsz: egyre hosszabb, egyre gyakrabb, egyre idegtépőbb, ezt én már alig bírom.
Május 12. a döntő napja: tanórák, gyakorlás, pihi, utazás - Hajni néni szállított minket, jó szokásához híven –, megérkezés, Prága várának nevét viseljük. Kezdődik. Jól haladunk, az első három között vagyunk, 10 feladat, egész jól lement. Szünet, két feladat pontszáma még titok, bármi lehet. Evés-ivás lenne, de a mi gyerekeink inkább koplalnak, hát, ha úgy jobban esik, legyen. Szünet, várakozás, dilihoppos-viselkedés, biztos a nagy feszültség miatt. Eredményhirdetés, hátulról kezdik, dobogóban gondolkozunk, nem 4., nem 3., nem 2., sikerült!!! Nem is kis fölénnyel, elsők lettünk. Éljen!
Köszönöm Zsombi, Kitty és Zoli kitartását, szorgalmát és türelmét, mellyel az elmúlt 4 hónapot végigdolgozták. Köszönöm a szülők támogatását. Köszönet Szilveszternek és Ricsinek a gyönyörű corvinákért, melyből végül Szilveszterét választottuk és vittük a versenyre (Mindenki irigyelt minket, volt is miért.). És végül köszönöm a Kollégák türelmét, akik segítették versenyzőinket.
Kondor Ágnes történelemtanár

WEB-vadászat - döntő (2010.04.26.)
Az idei tanévben is folyattuk tavaly kitalált játékunkat, de egy kicsit módosítottunk a játékszabályokon.
Az idei tanévben csak 3 TOTO-t kellett kitölteni évközben, viszont a legjobb 10 csapatot meghívtuk egy „háziversenyre”. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a megkeresett válaszokat meg is jegyzik-e tanulóink.
Háziversenyünk helyszíne az előadó volt, és mint a képeken is látszik, nagy izgalommal várták a csapatok a verseny kezdetét. Volt, aki még az utolsó percig tanult:

Volt, aki relaxált:
Aztán a versenyen kellett



- a nem túl kedves vaktérkép (igen nagy segítséggel)
- és végül, de nem utolsó sorban a hajtogatás – és ha közlekedés, akkor persze hajót kellett hajtogatni, de nem akármilyet: kétkéményes gőzöst és egy vitorlást – hát ez nem igazán ment …
A fenti linkek mögött ti is megláthatjátok a feladatokat, kattintsatok rá és otthon is lehetsz WEB-vadász!
A végeredmény – a számok tükrében:
Helyezés |
összpont |
csapat neve |
osztálya |
|
tagjai |
|
|
I. |
62 pont |
Hörcsögök |
8. |
Farkas Richárd |
Horváth Dávid |
Madák Ildikó |
|
II. |
56,5 pont |
Nagyfiúk |
8. |
Bognár Gergely |
Héja Dávid |
Vas Sándor |
|
III. |
48 pont |
Állatbarátok |
5. |
Kovács Vivien |
Pató Anna |
(Tóth Helga) |
|
IV. |
45,5 pont |
Láncfűrészek |
6. |
Báthy Zsombor |
Legény Fruzsina |
Szász Tamás |
|
V. |
44,5 pont |
DNS |
5. |
Fegyverneki Jónás |
Tóth Ákos |
Szélig Krisztián |
|
VI. |
44 pont |
Angels |
7. |
Márton Adrien |
Marót Orsolya |
Szigeti Cintia |
|
VII. |
41 pont |
Beauty Girls |
6. |
Beke Kitti |
Born Kitti |
Farkas Andrea |
|
VIII. |
40,5 pont |
GBL |
3. |
Bánfalvi Béla |
Gulyás Gergő |
Sebestyén László |
|
IX. |
22 pont |
King Group |
6. |
Kürti Dominik |
Manhercz Zoltán |
Mikó Domonkos |
|
X. |
18 pont |
High Scool |
3. |
Bábel Anna |
(Subicz Nóra) |
Venter Roberta |
A végeredmény magáért beszél, az első három csapat nyereménye 3 ötös választott szaktantárgyból, valamint egy szép labda, íróeszközök és csoki.
Aki idén nem kapott jutalmat, ne keseredjen el: jövőre is lehet WEB-vadász!
A verseny feladatait összeállította
és a versenyt vezette: Gladkov Hajnalka
Kerületi vers- és prózamondó verseny (2010.03.18.)
Kerületi vers-és prózamondó verseny
Iskolánkat a kerületi vers-és prózamondó versenyen Pató Anna, 5. osztályos tanuló képviselte. Petőfi Sándor vidám, humoros Pató Pál úr című versével. Köszönjük a részvételt.
„Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Be más lenne itt az élet,
Ha egy ifjú feleség...
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”
Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj’ isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég...
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”
Banga Zsuzsa
Szent László történelem verseny - kerületi forduló (2010.03.30.)
Szent László komplex történelmi vetélkedő
A Hunyadiak kora témában vetélkedtek idén a kerület 6. osztályosai, miután a kőbányai szervezők e korszak tanulmányozását jelölték ki számukra.


Március 30-án a Szárcsa Általános Iskolában rendeztük meg a verseny kerületi fordulóját, melyre igen felkészült diákok érkeztek. A korszakra vonatkozó személyek, mondák, évszámok, topográfiai és kronológiai ismeretek képezték a verseny anyagát. Több feladatnál is előfordult, hogy a csapatok maximális pontszámokat értek el. Végül a következő eredmény született:
|
Helyezés |
Versenyzők |
Felkészítő tanár |
Elért pont (110) |
|
1. Szárcsa |
Báthy Zsombor |
Kondor Ágnes |
115 |
|
2. Kék |
Bodnár András |
Soproniné Iván Magdolna |
112 |
|
3. Herman |
Gyárfás Vivien |
Berecz Éva |
111 |
|
4. Katona |
Bodrog Bertalan |
Mészáros Lilla |
100,5 |
|
5. Vermes |
Katona Tímea |
Czeglédiné Nagy Judit |
86 |
|
6. Genius |
Kiss Csongor Szabolcs |
dr.Horváth Gyöngyi |
67 |
A kerületet a győztes Szárcsa Iskola csapata képviseli a fővárosi döntőn.
![]()
![]()
![]()

A 19. Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny (2010.03.23-25.)
A 19. Fővárosi Informatika Alkalmazói
Tanulmányi Verseny
2010.március 23-25.
A 19. Fővárosi Általános Iskolai Informatika Alkalmazói Tanulmányi Verseny ünnepélyes eredményhirdetésére 2010. április 8-án délután került sor az Országos Széchényi Könyvtár Dísztermében.
A Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet szakmai támogatásával, valamint a Fővárosi Általános Iskolai Informatika Munkaközösség a 2009/2010-es tanévben immár 19. alkalommal hirdette meg a Fővárosi Általános Iskolai Informatika Alkalmazói Tanulmányi Versenyt.
A háromfordulós versenyen a fővárosi iskolák 5-8. évfolyamos tanulói vehettek részt, és adhattak számot a számítógépes alkalmazásokban való jártasságukról és tudásukról, illetve az informatikai alapok ismeretéről.
|
|||
|
|
|||
|
A verseny hat kategóriában zajlott:
I. korcsoport (5. és 6. évfolyamosok)
- számítógépes grafika kategória
- komplex kategória – számítógépes szövegszerkesztés alapfokon + számítógépes grafika
II. korcsoport (7. és 8. évfolyamosok)
- prezentáció, bemutató kategória
- szövegszerkesztés kategória
- táblázatkezelés kategória
- komplex kategória – szövegszerkesztés + táblázatkezelés + számítógépes grafika
A verseny során a tanulók három különböző területen (gyakorlati feladat számítógép mellett; elméleti teszt; pályamunka elkészítése és megvédése) mérték össze tudásukat, ezek összteljesítménye határozta meg a verseny végeredményét.
Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó igazán impozáns helyszínen zajlott: a diákok a Budavári Palotában, az Országos Széchényi Könyvtár Dísztermében vehették át a díjakat - a különdíjaknak köszönhetően több tanuló nem is egy ajándékkal térhetett haza.
Iskolánk tanulói közül MADÁK ILDIKÓ, nyolcadik osztályos tanuló szerepelt a legeredményesebben, II. helyezést ért el a szövegszerkesztés kategóriájában.
Itt megnézheted Ildi oklevelét
Gratulálunk!
![]()
![]()

Itt megnézheted az összesített eredményeket, pontszámokat
|
|||
|
|
Kerületi informatikai alkalmazói verseny (2010.03.2-4.)
KERÜLETI
INFORMATIKAI ALKALMAZÓI VERSENY
2010.március 2-4.
Iskolánkat a nyolcadik évfolyam tanulói képviselték: Madák Ildikó, Szabó Zsófia, Farkas Richárd A versenyt a Jedlik Ányos Gimnáziumban tartották meg 2010.03.2-4.között.
Az eredményhirdetésre, 2010.03.08-ára minden résztvevő tanulót és felkészítő tanárát meghívták, minden tanuló könyvjutalmat, és a helyezettek értékes ajándékokat is kaptak.
Tanulóink eredményei:
Szövegszerkesztő kategória Madák Ildikó I helyezett
Táblázatkezelő kategória Szabó Zsófia: II helyezett
Prezentáció kategória Farkas Richárd II. helyezett
Mindhárom tanulónk továbbjutott a fővárosi fordulóra, melynek időpontja 2010.március 23-24., helyszíne a Törökvész Úti Általános Iskola.
A tanulók három különböző területen mérik össze tudásukat, ezek összteljesítménye határozza meg a verseny végeredményét.
A három terület a következő:
- gyakorlati feladat számítógép mellett,
- elméleti teszt,
- pályamunka elkészítése és megvédése.
A tanulóink által készített pályamunkák
Szövegszerkesztő kategória Madák Ildikó
Táblázatkezelő kategória Szabó Zsófia
Prezentáció kategória Farkas Richárd


